Miként használták harc közben az íjat és a nyilat ?
A szamurájok történetének korai századaiból származó rajzokból és festményekből egyértelműen kiderül , hogy kezdetben nem kardforgató képességükről voltak híresek , hanem lovas és íjász tudományukról. A lovas íjászok rendkívül fürgén mozogtak a csatatéren , ráadásul fegyverüket biztonságos távolságból használhatták. A harcosok csupán könnyű páncélt viseltek , nehogy lelassuljanak . A selyemzsinórokkal rendkívül erősen átkötőzőt páncél viszont elég erős volt ahhoz , hogy megvédje őket az ellenséges íjászok nyilaitól . Érdekes párhuzam , hogy elődeink , az ősmagyarok és a szamurájok hasonló fegyvereket , harcmodort , erkölcskódexet használtak , s urukhoz , vezetőjükhöz való lojalitásuk mindenek feletti volt. A Minamotók harcos nemzetsége igen nagyra becsülte az íjászatot. Valószínűleg nekik köszönhető , hogy az íjászatot mély tisztelet övezte. A feljegyzések szerint a kamakurai katonai kormányok 1266-tol rendszeresen rendezett lovas tornákat . Hacsiman hadisten szentélye előtt. A játék során a szamurájoknak a vágtató ló hátáról három , közvetlenül egymás mellett elhelyezett célt kellett eltalálniuk nyilaikkal . Bár a szamurájok rendje már nem létezik , Kamakurában ma is minden évben megtartják ezt a nagyszerű lovas ünnepséget , a jabuszámét . A 16. században a tűzfegyverek megjelenése véget vetett az íj és a nyíl uralmának. A nyílvessző ugyan továbbra is hatásos fegyver volt , főleg , ha százával , viharfelhőként zúdult az ellenfélre , ám nem vetekedhetett a muskéták pusztító tűzerejével .
Mivel a lándzsa kiválóan alkalmas arra , hogy segítségével jó távol tartsuk magunktól az ellenfelet , nem meglepő , hogy ez lett a japán nők legkedveltebb önvédelmi fegyvere. Azonban a sötét korszakban , amikor ezernyi helyen tomboltak harcok a szigetországban , nemigen akadhatott olyan szamurájház , ahol ne lett volna legalább egy lándzsa a nők lakrészében. A naginatának nevezett lándzsa segítségével a nők elkergethették az ellenséget .
Az asszonyok fegyverei
Mivel a lándzsa kiválóan alkalmas arra , hogy segítségével jó távol tartsuk magunktól az ellenfelet , nem meglepő , hogy ez lett a japán nők legkedveltebb önvédelmi fegyvere. Azonban a sötét korszakban , amikor ezernyi helyen tomboltak harcok a szigetországban , nemigen akadhatott olyan szamurájház , ahol ne lett volna legalább egy lándzsa a nők lakrészében. A naginatának nevezett lándzsa segítségével a nők elkergethették az ellenséget .
Hogyan harcoltak a lándzsával ?
A szamuráj két legfontosabb fegyvere a kardon kívül az íj és a lándzsa volt. A lándzsákat , dárdákat és alabárdokat nem díszítették olyan csodálatos mintákkal , mint a kardokat , ám Japán ezeket s fegyvereket is ördögi ügyességgel használták. A 12. század vége óta a gyalogos katonákat ilyen szálfegyverkel szerelték fel. Félelmetes fegyverek lehettek ezek a több mint két méter hosszú nyelű , 50-75 cm hosszú pengéjű nagitát (kardhegyű lándzsa ) ugyanolyan jól lehetett az ellenséges lovak , mint a támadó gyalogosok ellen használni. A 16. században száz esztendőn át tomboló polgárháború volt a lándzsavívás virágkora. A lándzsával felfegyverzett csapatok számos csata kimenetelét eldöntötték . Az ilyen egységeket ,, lándzsafüggönynek" nevezték , mert a lándzsák úgy mozogtak , mint a függöny a szélben. Az ellenségek egyszerűen képtelen volt keresztülverekedni magát az acélpengék erdején. A 17. századtól a 19. századig tartó béke idején a lándzsa ugyanúgy a szamurájok jelképévé vált , mint a kard. A magas rangú harcosok mindig magukkal vitték lándzsájukat az ünnepi alkalmakra. 
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése